
Alexandria – ahol Egyiptom találkozik a Mediterráneummal
Alexandria már az első pillanatban más érzést kelt, mint az ország többi nagyvárosa. A Földközi-tenger partján fekvő metropolisz történelme több mint kétezer évre nyúlik vissza, hangulatában pedig ma is érződik a görög, római és arab kultúrák találkozása.
A várost Nagy Sándor alapította, és évszázadokon át a térség egyik legfontosabb kulturális központja volt. Bár az ókori világ híres alexandriai világítótornya már nem áll, a város ma is különleges atmoszférával rendelkezik.
A tengerparti Corniche sétányon végigsétálva kávézók, éttermek és helyiek nyüzsgése kíséri az utazót. A tenger illata, a hullámok hangja és a mediterrán építészet egy pillanatra szinte elfeledteti, hogy Egyiptomban járunk.
Bár a Földközi-tenger közvetlen partvonalán nincs sok hivatalos világörökség, az UNESCO javaslati listáján több északi és part menti helyszín is szerepel, amelyek a jövőben címet kaphatnak. Többek között Alexandria víz alatti és szárazföldi műemlékei: Az ókori világítótorony romjai és Kleopátra víz alá süllyedt palotájának maradványai, valamint a Rosette-i (Rasíd) erőd és óváros: A Nílus deltájának északi torkolatánál fekvő történelmi kikötőváros, ahol a híres Rosette-i követ megtalálták.
Ha szeretne további érdekességeket olvasni kiemelkedő UNESCO helyszínekről, kattintson!
Mik a kihagyhatatlan látnivalók Alexandriában?
-
Bibliotheca Alexandrina, a legendás könyvtár modern utódja
-
Qaitbay-erőd a hajdani világítótorony helyén
-
Montaza-palota és kertjei
-
Kom el Shoqafa katakombái
-
A hangulatos Corniche tengerparti sétány
Alexandria nem feltétlenül a klasszikus értelemben vett üdülőváros, hanem egy olyan hely, ahol a történelem és a mediterrán életérzés különleges elegyet alkot. Igazi kozmopolita város, mely megőrizte mediterrán báját, pezsgő kulturális élettel teli, de mégis gazdag történelmi és nemzeti örökséggel bír.

El Alamein – ahol a történelem és a modernitás együtt él a tengerrel
Alexandriából nyugat felé haladva a partvidék egyre nyugodtabbá válik. Útközben érjük el El Alameint, amelyet sokan elsősorban a második világháború egyik legfontosabb csatájáról ismernek.
A katonai emlékhelyek és múzeumok ma is fontos látnivalók, ugyanakkor a környék természeti szépsége ámulatba ejtő. Izgalmas, kettős arculatú város, mely egyszerre világháborús emlékhely és ultramodern luxusberuházások színtere is. Sétányok, hatalmas bevásárlóközpontok, luxusszállodák, golfpályák, új operaház és nyári könnyűzenei koncertek vonzzák ide a világ elitjét.
A karib hangulatú hosszú homokos partszakaszok és a nyugodt tengeri panoráma kiváló pihenőpontot jelentenek az utazás során. A régió híres a vakítóan fehér homokjáról és a kristálytiszta, türkizkék tengeréről.

Marsa Matruh – Egyiptom legjobban őrzött tengerparti titka
Ha létezik olyan hely Egyiptomban, amely képes teljesen felülírni az országról alkotott elképzeléseinket, akkor Marsa Matruh minden bizonnyal közéjük tartozik. Tapasztalt utazóként sok tengerparton jártam már, de amikor először megláttam ezt a partvidéket, azonnal elvarázsolt. A tenger ezernyi kék színe, a szikrázó, fehér homok látványa a legszebb egzotikus tengerpartokéval vetekszik, nem véletlenül nevezik az „egyiptomi Karib-tengernek”.
A kikötőváros a Földközi-tenger partján fekszik, közel a líbiai határhoz, és sokáig elsősorban az egyiptomi, kairói elit nyári menedéke volt. A nemzetközi turizmus ezt a régiót még csak most kezdi felfedezni, pedig a környék strandjai a világ legszebb tengerpartjaival is felvehetik a versenyt. Maga a városközpont is tartogat érdekes kulturális élményeket az utazóknak. Az Al Awam mecset a város egyik legfontosabb vallási és építészeti jelképe, közvetlenül a tengerparti sétány mellett. A líbiai bazár a város nyüzsgő piaca, tele észak-afrikai fűszerekkel, kézműves termékekkel és helyi kelmékkel. Végül a Sóbarlang, amely modern, relaxációs helyszín a városon belül, ahol a helyi tengeri sót hasznosítják.
A sekély, kristálytiszta víz szinte világít a napsütésben, miközben a fehér homokos partok és a sziklás öblök különleges kontrasztot alkotnak. A víz színe sok helyen olyan élénk türkiz árnyalatú, hogy első pillantásra nehéz elhinni, hogy nem egy trópusi szigeten járunk.
A környék nyugodtabb, kevésbé zsúfolt, mint a legismertebb üdülőhelyek, ezért azok számára is ideális választás lehet, akik a pihenést és a természet közelségét keresik.

Ageeba Beach – a hely, amely minden várakozást felülmúl
Az Agiba Beach Marsa Matruh közelében található, és vitathatatlanul Egyiptom egyik legkülönlegesebb és legszebb strandja.
A neve arabul annyit jelent: „csoda”, és aki egyszer megpillantja a magas sziklafalak közé ékelődött öblöt, gyorsan megérti, honnan ered az elnevezés. A strand egy magas, dráma sziklasor ölelésében fekszik, ahová egy lépcsősor vezet le. A látvány szinte festői. A fehér sziklák, a türkizkék víz és a természetes öböl olyan képet alkotnak, amelyet sok utazó inkább a Maldív-szigetekhez vagy a görög szigetekhez kapcsolna, mint Egyiptomhoz. Az Agiba Beach különlegessége nemcsak a szépségében rejlik, hanem abban is, hogy viszonylag kevés külföldi turista ismeri. Éppen ezért megőrizte természetes hangulatát, és még ma is a Földközi-tenger egyik rejtett gyöngyszemének számít.

Cleopatra strand
Egy természetes, sziklák által formált medence a tengerben, ahol a legenda szerint maga Kleopátra királynő és Marcus Antonius is szívesen fürdőzött.
Rommel-barlang
Egy természetes barlangrendszer, amely a II. világháború alatt Erwin Rommel tábornok használt főhadiszállásként és parancsnoki harcálláspontként. Ma egy kis katonai múzeum működik benne.
.jpg)
Miért maradt rejtve ez a régió a turisták többsége előtt?
Jogosan merül fel a kérdés: ha ennyire különleges ez a vidék, miért hallani róla ilyen keveset?
Ennek egyik oka, hogy az egyiptomi állam a turizmus fejlesztését elsősorban a Vörös-tenger partvidékére és a történelmi látnivalókra koncentrálta. Hurghada, Sharm El Sheikh és a nílusi körutazások évtizedek óta a nemzetközi turizmus középpontjában állnak, és töretlen népszerűségnek örvendenek.
Az északi tengerpart ezzel szemben hosszú ideig elsősorban néhány nyugat-európai kalandor, és a helyiek kedvelt nyaralóövezete maradt. Ennek köszönhetően sok partszakasz megőrizte eredeti hangulatát, és még ma is jóval kevésbé zsúfolt, mint a legismertebb üdülőhelyek.

Kinek ajánlott Észak-Egyiptom felfedezése?
A Földközi-tenger egyiptomi partvidéke elsősorban azok számára lehet érdekes, akik már jártak az országban, vagy szeretnének eltávolodni a klasszikus turistaútvonalaktól és látnivalóktól.
Különösen ajánlott:
-
visszatérő egyiptomi utazóknak,
-
fotózás szerelmeseinek,
-
természetkedvelőknek,
-
különleges tengerpartokat keresőknek,
-
mediterrán hangulatot kedvelő utazóknak,
-
egyedi élményeket kereső pároknak.
Egyiptom, amely újra képes meglepni
Sokan úgy gondolják, hogy már ismerik Egyiptomot. Látták a piramisokat, részt vettek nílusi hajóúton, vagy kipipálták a bakancslistán az egyiptomi nyaralást a Vörös-tenger partján.
Az ország azonban jóval sokszínűbb ennél. A Földközi-tenger partja, Alexandria történelmi utcái, Marsa Matruh káprázatos strandjai és az Agiba Beach lenyűgöző látványa azt bizonyítják, hogy Egyiptom még a gyakorlott utazók számára is tartogathat meglepetéseket.
Aki hajlandó letérni a megszokott útvonalakról, egy olyan világot fedezhet fel, amely teljesen új megvilágításba helyezi ezt az ezerarcú országot.
Olvasson többet a kevésbé ismert egyiptomi csodákról, cikkünkért kattintson!
Látogasson el Ön is ebbe a különleges térségbe, és fedezze fel Egyiptomot újra, más szemszögből!
Felkészült kollégáink várják megkeresését, és leveszik válláról az utazás szervezésének terhét.
Ajánlatkérésért kattintson ide!

Gyakran Ismételt Kérdések
Hol található Marsa Matruh?
Marsa Matruh Egyiptom északi részén, a Földközi-tenger partján fekszik, körülbelül 290 kilométerre Alexandriától nyugatra. A város az ország egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye.
Miért olyan különleges az Agiba Beach?
Az Agiba Beach látványos sziklás öbléről, kristálytiszta türkizkék vizéről és fehér homokos partjáról ismert. Sokan Egyiptom egyik legszebb strandjának tartják, amely szépségében a világ legismertebb trópusi tengerpartjaival is felveszi a versenyt.
Érdemes Alexandriát felkeresni egy egyiptomi utazás során?
Igen, Alexandria teljesen más hangulatot kínál, mint Egyiptom többi nagyvárosa. A mediterrán atmoszféra, a történelmi emlékek és a tengerparti környezet különleges élményt nyújtanak az utazóknak.
Miben különbözik Marsa Matruh Hurghadától?
Míg Hurghada a Vörös-tenger partján található és elsősorban a búvárkodásról, valamint a nagy üdülőkomplexumokról ismert, Marsa Matruh a Földközi-tenger partján fekszik, és nyugodtabb, természetközelibb és érintetlenebb környezetet kínál. Egy hurghadai nyaralás a teljes kikapcsolódás és zavartalan pihenés élményét nyújtja, a North Coast pedig a felfedezőké: új csodás strandok, városok: egyiptomi nyaralás és kaland egyszerre.
Mikor érdemes Észak-Egyiptomba utazni?
A legkellemesebb időszak általában május és október között van, amikor a tengervíz hőmérséklete ideális a fürdőzéshez, ugyanakkor a mediterrán klíma általában enyhébb, mint Egyiptom déli területein.
Léteznek kevésbé ismert tengerparti úti célok Egyiptomban?
Igen, Alexandria, Marsa Matruh és az Agiba Beach mellett az északi partvidéken számos kisebb öböl és strand található, amelyek jóval nyugodtabbak, mint a legismertebb egyiptomi üdülőhelyek.
Ha inkább mégis egy klasszikus hurghadai nyaralásról álmodik, ajánlatainkat itt találja!